Dolce vita csikos bikiniben

2011.08.24. 16:05

Zanzibár, az álomsziget. Pár napja érkeztünk egy 12 férőhelyes, dugig megrakodott lélekvesztő repülővel. Tágra nyilt szemekkel bámultam a kapitányt, amikor a felszálláskor how-are-youzott egy tiszteletkört, betette B. lába alá a poggyászát, és előre figyelmeztett, hogy az…

Áramszünet

2011.08.23. 10:30

Nyaralunk. Edes kettesben Kelet-Afrika egyik legszebb helyén a Kilimandzsáró és a Meru hegy között. Hónalyszagú helyiek, imádkozunk a melegvizért, szinte állandóan áramszünet van és még egyszer sem láttuk a Kili hófödte tetejét. Komoly rituálét végzünk miden nap,…

Tanganyika, a német gyarmat

2011.08.23. 09:55

Meglátogattuk az Arushában felhúzott német erőditményt, a manapság German Boma névre keresztelt kis házegyüttest. Az egykori gyarmatositók által emelt épület – az első a maga nemében a Meru környékén – csak azért menekülhetett meg a lebontás elől a hetvenes…

Pillantás a Standardba

2011.08.15. 20:25

Az Africaféban a kezembe akadt egy kenyai napilap, a The Standard. Vaskos termék, a szokásos papirra nyomva, "crazy monday" névre keresztelt melléklettel. Mindig érdekes, hogy egy-egy helyi újság mivel foglalkozik, milyen arányú a belpolitika és külpolitika, a bulvárról nem…

Zoli egy elefántcsontvázat mutatott, az orvvadászok ölték meg egy éve. Levágták a farkát, kibaltázták az agyarait és kiüritették a herezacskóját (!). A farkából karkötőt készitenek, az agyaraiból disztárgyakat, az harmadik testrészt pedig potencianövelőként használják a…

Hegedus majom a hazteton

2011.08.15. 20:10

Tegnap visszajöttünk Arushába, a világ egyik legrondább városába. Reggel arra ébredtünk, hogy egy egész majomcsapat kergetőzik vagy inkább szambázik a hotelünk tetején.  Majmok a tetőn:  Találkoztunk Zolival, aki már ötödik éve él az afrikai szavannán, vele…

A tanzániai körút rendhagyó állomása Arusha legnagyobb és legismertebb nemzetközi intézménye, a Nemzetközi Ruandai Büntetőbiróság (ICTR – International Criminal Tribunal for Rwanda) székhelye ide került a szafarik közepére. A 94-es atrocitások után döntött úgy az ENSZ…

Gyarmatositasrol a dzsungelben

2011.08.14. 20:05

 Éppen néhány liánt hajltottam ki az utunkból az esőerdőben, majmokra vadászva, a vizesárok partján egyensúlyozva, amikor történelmi beszélgetésünk a fiatal idegenvezetőnkkel új fordulatot vett. A német Kelet-Afrika és a brit gyarmatositók történetét vesézve ugyanis…

A Kili labanal

2011.08.10. 12:04

Amint megérkezett Dar es Salaamból a buszunk, az önjelölt idegenvezetõk körbefogták a pár fehér utast és gyõzködték, hogy miért az általuk szervezett szafari a legjobb. Henry levakarhatatlannak tûnt,  jött utánunk, mondta a kis mondókáját. Nyomatékosítottuk, hogy nem…

550 kilometerre eszakra

2011.08.05. 19:31

Moshi felé tartottunk, az ablakaink elõtt kis falucskák lakosainak mindennapjai zajlottak. Kecskék pórázon, porban játszó gyerekek, banán, narancs, kókuszdió és kukorica, helyi fiú motron pár számmal nagyobb cipõben, gondoskodó anyukák a vörös vályogviskók elõtt. Motor mellett…

A harmadik napot a Lonely Planet szerint festõi félszigeten, a diplomaták által benépesitett Msasanin töltöttük. Egy oceánparti szálloda teraszán ültünk le, irtunk pár sort a naplóba és mire felhörpintettem a kávémat, épp felszállt mellettünk egy helikopter a zöld gyeprõl…

Halpiac, jambo, hutuk

2011.08.03. 16:57

A második afrikai ébresztõt ismét a hajnali müezin biztositotta. A hosztelünk  a moszlim negyed mellett van, több huszadik század második felében épitett mecset áll a közelben. Öt körül egymás után pár perccel zenditenek rá, a recsegõ rádió hang után szinte lehetetlen…

Zokkenos landolas

2011.08.02. 11:33

A taxi lekanyarodott a hotel felé és én ijedten kaptam B. vállához,  a lerobbant, kietlen környék láttán egy pillanatig az volt az érzésem, hogy a taxis egy külvárosi részen foszt ki bennünket néhány pillanat múlva. Azután kiderült, hogy ez a város központja és a mi…

süti beállítások módosítása