Zoli egy elefántcsontvázat mutatott, az orvvadászok ölték meg egy éve. Levágták a farkát, kibaltázták az agyarait és kiüritették a herezacskóját (!). A farkából karkötőt készitenek, az agyaraiból disztárgyakat, az harmadik testrészt pedig potencianövelőként használják a buták Ázsiában. Bőrét meghagyták, mostanra a nap kiszivta és páncél keménységűre merevitette. Ormánya összecsoffadt. Hatalmas lábszárcsontjai még most is méltóságot parancsoltak. Ott feküdt az óriási állat, akinek egykor keselyűk és hiénák fogyasztották el a húsát és még most, több mint egy év után is érezni lehetett az erjedés halálos illatát.

Elefant koponya

Sajnos ez az eset nem ritkaság Afrika keleti partján: a nemzeti parkokon kivül ezek az óriási emlősök egyáltalán nem érzhetik magukat biztonságban. Ha meg akarnak menekülni a kegyetlen mészárlás elől, naponta kell változtatniuk a búvóhelyüket, szó szerint menekülnek az orvvadászok elől. Az elefántokkal igy néhány éve megesett az is, hogy a nagy tempó túl gyors iramot diktált a kiselefántoknak, amit ők még nem birtak követni és elpusztultak.

Zoli mesélte, hogy Kenyában van egy sóbarlang, ahová tömegesen jártak sót nyalogatni, mivel a fűben nincs annyi ásványi anyag, amennyi nekik elegendő lenne. Ezt a helyet is kiszúrták az orvvadászok és tömegesen kezdték mészárolni őket. Zoliék farmján nemrégiben egy zsiráfot mészároltak le orvadászok: az állatot éjjel lámpákkal elvakitották, majd sarlóval és késekkel nekiesnek a hátsó lábainak, végül ha elfekszik, megölik. A zsiráf húsa nem rossz ételnek számit a helyiek közt. Egy századdal ezelőtt pedig az vezetett majdnem a zsiráfok kiirtásához, hogy jól hajthatóak legyenek a tizenkét ökrös szekerek: a zsiráf nyakbőréből készült ostorral ugyanis elérték az összes ökröt a szekérről. Még jó, hogy beköszöntött az automobil. (?)

Egy liongulu nevű kenyai törzs elefántcsontkereskedelemből élt. A középkori hosszúijhoz hasonló ijat használtak, a közel két méter hosszú gyilkos szerszámot ugyanolyan nehéz volt felhúzni. A vadászterületüket nemzeti parkká alakitották át a huszadik században, és a törzs tagjai nem értették, hogy miért nem vadászhatnak többé az évszázadokig használt terülten, miközben a fehérek sorra kapták az engedélyeket hobbijukra. A törzs nem tudott változtatni életformáján és teljesen lezüllött az  alkoholtól.

A legnagyobb és egyben leghiresebb Serengeti Nemzeti Parkban több száz évig a maszájok éltek és legeletették békésen marháikat. Jöttek az európai  vadászok, kiapritották a vadállományt, azután érkezett a második vonulat, akik azt hirdették, hogy  vissza kell állitani az állatok eredeti életkörülményeit, nemzeti parkká nyilvánitották és kitelepitették a maszájokat. (védett állatok ide vagy oda, greater good of the people és hasonló jól csengő frázisok, egy felvidékinek borsózik a háta a kitelepités szó hallatán).

Botswanában nagy hangsúlyt fektetnek a védelmükre, ott meg az a bibi, hogy a sok elefánttól más állatok nem férnek oda az itatóhoz és azok a fajok tűnnek el. Szóval a kérdés soha nem egyszerű, mint otthon sem egyértelmű a medvék helyzete a hegyekben, a verebek a városokban és lehetne sorolni a példákat.

Az mindenesetre egyértelmű, hogy nem maguk az orvvadászok a főbűnösök ebben a történetben, hanem a megrendelők. Az EU területére már nem lehet elefántcsontot bevinni, sem krokodilbőrt és más védett állatokból készült szuvenireket. Hosszas küzdelem után a fókabőrt is betiltották. A megrendelők között azonban már nem mindig Európa állt az élen. Ázsia egyes részei hirhedtek az orrszarvúak kiirtásának "támogatásáról", elefántherék, cápauszonyok begyűjtéséről, mind régi hagyományként immár ipari méretűre duzzasztva, bár tudományosan többszörösen megcáfolva. Persze a pszeudónál nincs erősebb hatás. Amig tehát az urbanizációt és gazdasági bővülést nem kiséri egyfajta demisztifikáció és nemzetközi felelősségvállalás, addig nem lesz menedéke a vadaknak sem Afrikában, sem máshol. A helyzetet itt a szavannán csak szépségtapaszokkal lehet kezelni, a megoldás kulcsa máshol van. És ügye amig a költség és a haszon nem egy helyre esnek, addig sok jóra nem számithatunk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.