Tegnap visszajöttünk Arushába, a világ egyik legrondább városába. Reggel arra ébredtünk, hogy egy egész majomcsapat kergetőzik vagy inkább szambázik a hotelünk tetején. 

Majmok a tetőn:

Találkoztunk Zolival, aki már ötödik éve él az afrikai szavannán, vele töltöttünk pár remek napot egy olyan táborban, amire ha most visszagondolok, összeszorul a szivem. A  campet a semmi közepére épitették, a maszájok lakta terület tőszomszédságába, akikkel gyakran meggyűlikl a bajuk. Másik oldalról egy nemzeti park határolja az egykori farm, mostani tábor területét.

A maszájok a Kilimandzsárótól északra és nyugatra élnek, harcias, büszke nép. E tulajdonságaikból fakadóan - amit a helyiek egyszerűen erőszakosnak neveznek - nem keverdtek a többi népcsoporttal, megőrizték szokásaikat és életformájukat. A maszájok bomákban élnek, piros vagy kék kockás poncsóban járnak és gumiabroncsból készült szandált viselnek. Az elhasznált járműkereket talpméretű teglalapokra vágják, állitólag sokkal strapabiróbb, mint az egyszerű flip-flop. Ahogy a poros utcákon haladnak, a cipőjük nyoma olyan, mintha motorbicikli hajtana. A legtöbb konfliktus a nemzeti parkok és az őket körülölelő táborok vezetőségével adódik, mert a marháik lelegelik az összes füvet a vadállatok elől, sőt, kecskéik a fű maradékát is eltüntetik, teljesen elsivatagositva a területet. E törzsi népnek a marhák presztizsértékűek, minnél több marhája van valakinek, annál tehetősebb. A marha a pénz szerepét tölti be. Szinte soha nem esznek marhahúst, csak legeltetik őket, ami jelentős kárt okos az amúgy is száraz szavannán. Erjesztett tejet isznak marhavérrel és kis marhapisivel keverve, állitólag nagyon tápláló. (A vérhez nem ölik meg az állatot, csak megvágják majd marhatrágyával és sárral betapasztják a sebet.) A törzsi kultúrára jellemző a többnejűség, minden feleség külön kunyhóban él a gyerekekkel. Nagy szárazság idején a marhákat a távolabbi legelőkön legeltetik, ilyenkor a szalma-agyagból készült kunyhók körül annyi állatot hagynak otthon, amennyi a család – családok eltartására elegendő.

Maszáj:

Boma:

Gumiabroncsból készitett szandál:

A Tarangire Nemzeti Parkban, Zoli luxus táborában, pont a semmi közepén élveztük az életet, hegyi borzok, impalák, dik-dik-ek és hasonló kedves kis állatok tőszomszédságában. Ha a központi étkező sátortól a mi privát lakunkhoz akartunk eljutni, akkor fegyveres őr kisért minket. A kellő óvatosság jogos, hiszen minden éjszaka hallottuk a hiénák üvöltését, sőt, egy nappal érkezésünk előtt egy leopárd vadászott a sátrak között a dik-dikekre. De megesett az is, hogy a sziklán fekvő oroszlán miatt ébresztették Zolit. A hely kellően inspirállóan hatott, B. megkérte a kezem, én meg a nagyszerű ajánlatra igent mondtam. Tábortűz, csillagos afrikai éj, alvó zebrák, zsiráfok, oroszlánok és egy lánykérés.

Tábor:

Szafarin voltunk és ennyi sok állatot láttunk:

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.