Néhány nap múlva utazunk Tanzániába. Nyaralni. Egy hónapra kiesünk a kelet-európai valóságból, hogy a fekete Afrika egyik legkevésbé veszélyes részén élvezzük a mulandó élet örömeit.

Bejárjuk a legszebb nemzeti parkokat, oroszlánt simogatunk, antiloppal kergetőzünk, hálózsákban alszunk és egy teljes hónapig nem sietünk majd sehová. A mobilom a reptéren kikapcsolom, nem lesz rajtam kényelmetlen cipő, sem smink.

Az első pár napot Dar es Salaamban töltjük, onnan indulunk útnak. Pár napig aklimatizálódunk a fővárosban, hogy megszokjuk a helyi ízeket, kipróbáljuk a szúnyoghálót és a rovarriasztó karszalagot, B. anyajegy védő napkrémjeit és egymás parfüm nélküli szagát.

„Dar El Salaam semmivel sem veszélyesebb, mint akármelyik afrikai nagyváros”, mondta Zoli, akivel még sohasem találkoztunk. Az unokatestvérével Törökországban ismerkedtem meg, ott hallottam először a történetét: valamelyik budapesti lakótelepen nőtt fel, az egyetem elvégzése után egy bankban kezdett el dolgozni. Pár év után felmondott és egyirányú jegyet váltott Kenyába. Azóta Kelet-Afrikában él és szállodát - szafarit vezet és utazik. Távolból irigyeltem a bátor dötéséért mielőtt megkerestem a Facebookon. Az ő ajánlására választottuk a dar el salaami hét dolláros, központi szállást az érkezésünk utáni napokra, az útirány úgyis alakul. Legfeljebb kikérjük a helyiek tanácsát merre menjünk tovább.

Megnézzük a Kilimandzárót, safarira megyünk a Serengeti nemzeti parkba és anyagot gyűjtök a tyzdennek igért riporthoz. Megegyeztünk, hogy az Arushában székelő a Ruandai Nemzetközi Törvényszék hivatalnokaitól szerzek infókat.

A Lonely Planet szerint az irástudatlanok száma iszonyatosan magas, az ország területe háromszor akkora, mint Franciaországé és kb. annyi a pénzfelvevő automata, mint Somorján.

Láng Júlia az egyik Afrikáról szóló írásában, azt fejtegeti, hogy mennyire különbözően látják az európaiak és a feketék a világot. Remek példával szolgált: egy fekete fiú megjegyezte, hogy rendkívül furcsának tarja, hogy a fehér ember kifújja az orrát, hímzett rongyocskába csomagolja, a zsebébe teszi és egész nap magánál hordozza. Neked ez a talizmánod? Kérdezi csodálkozva a fekete, aki az orrfújást megoldja úgy, hogy az egyik orrlyukát befogja, a másikkal meg nagyot fúj, és teszi ezt bárhol: utcán, buszmegállóban, emberek közt.

+++

Idegenvezetőként dolgoztam Egyiptomban, amikor Mubarakot újraválasztották. Pár héttel a választások előtt kidíszitették Kairó belvárosát, mindenhol színes masnik és az elnök portréja díszelgett. A helyiek már akkor nem értettek egyet a hacacáréval, Mubarak vesztét kívánta az értelmiségi réteg, az egyszerű emberek nem tudták megfogalmazni, hogy mit, csak azt, hogy mit nem akarnak. Ekkor kezdődtek a véletlenszerű robbantgatások. Turistáinknak nem ajánlottuk a kairói városnézést, nekem mégis be kellett mennem. Khan el-Khalili, a központi bazár robbant fel, amikor a taxiban ültem. A sofőr idegesen kiszállított a rozoga, összetákolt autóból, én meg ott álltam térerő nélkül a teljesen felismerhetetlen külvárosi negyed közepén. Tetőtől talpig be voltam bugyolálva, így is jöttek a kommentek: „we hate America” - kiabálták a gyerekek, a 40 fokos hőségben, káoszban, kb. 30 arab frázissal próbáltam megmenekülni.

Melinda pszihológus barátnőm szerint a 21. század emberének hiányzik a „huh, ezt megúsztam“ érzés. Mig az ősember naponta került életveszélybe, küzdött, mamutokkal harcolt, addig mi az időnk nagy részében kényelmesen gyártjuk a statement kupacokat. Pont ezért népszerű a paintball, a vadvizi evezés és a dél-afrikai cápakkal ketrecben-merülés.

B. eredetileg Ázsiát választotta volna nyaralásra, én a nagyobb izgalom és káosz reményében Afrikát.

Nagymamám szerint nagy kaland lesz az utunk olyan szempontból is, hogy megismerjük egymást. Együtt leszünk a teljes hónapon keresztül, „majd kiismered” - mondja nagyi. Ha panaszkodni fogok, hogy nehéz a hátizsákom és B. rám szól majd, hogy ne nyafogjak, az jelzésértékű lesz, mint ahogy az is, ha kedvesen a segítségemre jön. Az igazi krízishelyzetekben, majd ha elfogy a vizünk, ledöglik a jeep a dzsungel közepén, csípnek a szúnyogok és a bolhák, majd előjönnek az elemi ösztöneink.

Végre. A selyemharisnyát és kosztümöt hordok egész nyáron, alig várom, hogy fekete kosz csík legyen a körmöm alatt, hogy az utcán vásároljuk a friss gyümölcsöt, sült birkahúst együnk kézzel, zaj, müezzin, indulatos gesztusok, szemét az utcán, kókuszdió, utcazenészek a porban.

Ez az egy hónapos kiruccanás az első utam, amire nem egyedül indulok. Velem jön B. és alig várom azt a pillanatot, mikor a muzulmán negyedekben a hajnali müezzin imájára felriadok, gondosan eligazgatom Kedvesemen a szúnyoghálót és alszunk tovább.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.